A helyes szakválasztás fontos döntés minden felvételi előtt álló életében, érdemes azonban rögtön az elején tisztázni, hogy ma már szinte lehetetlenség életre szóló szakmát választani. Gyorsan változik a világ, a gazdaság és munkaerőpiac is folyton mozgásban van, ez rugalmasságot kíván a hallgatóktól és frissdiplomásoktól. „Akkor mégis hogyan válasszak?” – merülhet fel sok diákban a kérdés.
HA MÁR KÖRVONALAZÓDIK A FEJÜNKBEN, hogy mivel is szeretnénk foglalkozni a későbbiekben, merre kívánunk továbbtanulni, érdemes jó alaposan utánajárni, hogy mit oktatnak az adott szakon, illetve, hogy milyen lehetőségek várnak ránk a diploma birtokában. Böngészhetjük az internetet, érdeklődhetünk barátainktól, ismerőseinktől.
HA NEM VAGYUNK BIZTOSAK AFELŐL, MIT SZERETNÉNK, jó alternatíva lehet egy gyorsan elsajátítható szakma kitanulása, amit a vonzónak látszó környezetben gyakorolhatunk – ez az időszak megmutatja, hogy valóban nekünk való-e a kinézett szakterület. Ugyanígy járható út, ha elmegyünk gyakornoknak egy vágyott céghez, vagy akár önkénteskedhetünk is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok a fiatalok, akik gyakorlati tudással is felvértezik magukat, talpraesettebbek, nyitottabbak lesznek, jobban feltalálják magukat váratlan helyzetekben is.
HA NEM SIKERÜLT KIDERÍTENI, HOGY MELYIK A LEGTESTHEZÁLLÓBB SZAKTERÜLET, akkor pályaorientációs szakpszichológust is felkereshetünk.
NEM LEHET VÉGLEGES DÖNTÉSBEN GONDOLKODNI, mert szinte biztosra vehető, hogy életünk végéig csiszolni kell készségeinket, követnünk kell a technika kínálta eszközök fejlődését, lépést kell tartanunk szakterületünk újdonságaival. Elképzelhető, hogy végül egészen vagy részben mást fogunk dolgozni, mint amit a hallgatói éveink alatt terveztünk. Első körben érdemes átgondolnunk, milyen területen tudjuk elképzelni magunkat a jövőben, és hogy milyen képzettségre van ehhez szükségünk.
AZ ÖNISMERET AZ EGYIK KULCS ahhoz, hogy számunkra megfelelő szakot válasszunk. Gondoljuk végig, hogy mi érdekel minket a legjobban, milyen munkát végeznénk szívesen, milyen környezetben dolgoznánk leginkább! Az érdeklődési körünk mellett érdemes azt is feltérképeznünk, hogy miben vagyunk jók, milyen feladatok elvégzésében lehetünk sikeresek.
Forrás: Felvi magazin, 2014
|